|
Lejárt a várossá válási pályázatok beadási határideje. A Közép-dunántúli régióban négy település pályázik: Csákvár, Rácalmás, Tát, Balatonkenese, az első kettő Fejér megyéből. A döntés a köztársasági elnöké.
A városi címre pályázni a választások évében nem lehet, így jövőre nem lesz ilyen lehetőség. Akinek ez nagyon fontos, az idén január 31 - éig beadta a pályázatát.
Gelencsér József, a regionális államigazgatási hivatal vezetője arról tájékoztatott, hogy Komárom-Esztergom megyéből Tát, Veszprémből Balatonkenese, Fejérből Csákvár és Rácalmás élt a pályázati lehetőséggel.
Tát (5614 lakos) Esztergom és Dorog közelében, fejlett térségben fekszik a Duna mellett. Az utóbbi is sok lehetőséget ad. Balatonkenese a maga 3604 lakosával nem nagy, ám köztudott, hogy nyaranta jóval többen élnek ott. Csákvár 5258 lakosával mikroközpont a Vértes alján. Rácalmásnak 4425 lakosa van, területén működik a Hankook gumigyár, a Jankovich-kastélyban pedig konferenciaközpontot alakítottak ki.
Csákvár minden kritériumnak megfelel - mondta Giesz János polgármester, amikor a beadott pályázatukról érdeklődtünk. Elmondta, hogy a csatornázás több mint 75 százalékban megoldott. A település korábban mezőváros volt, s a mai napig mikrocentrum a Vértes alján. Erősségük az egészségügy, hiszen ott van a megyei kórház egyik részlege, mentőállomásuk van, jó néhány szakrendelés, több gyógyszertár is szolgálja a lakókat.
Rácalmás második alkalommal adta be pályázatát. A Dunaújvárostól és Adonytól is 10-11 kilométerre fekvő település az elmúlt 10-15 évben dinamikusan fejlődött, az adatok szerint a lélekszám növekedésében a megyén belül a második helyen áll. Az elmúlt tíz évben 20 hektár önkormányzati területen alakítottak ki lakótelkeket, ám azok már elfogytak, és most újabb területet jelöltek ki. Minderről Schrick István polgármester beszélt. Elmondta azt is, hogy a Hankook gumiabroncsgyár a területükön fekszik, és a 6-os út mellett egyre több középvállalkozás telepszik meg. A Jankovich-kúriában létrehozott rendezvényközpont a környéken, de a tágabb környezetben is a legszebb.
Aba ugyan nem pályázott, ám az ország egyetlen nem városi rangú kistérségi központja. Így, ha a feltételeknek megfelel, jó esélye lenne. Kossa Lajos polgármester azt mondta az FMH-nak: a csatornázás megkésése miatt most nem pályáztak, ám a választási évet követő időszakban beadják majd a pályázatot.
|