|
Annak ellenére, hogy van körzeti megbízottunk, a közös szolgálat elenyésző - fogalmazott a szombati évzáró közgyűlésen Bognár Lajos, a kömlődi Polgárőr Egyesület elnöke. Mint elhangzott, tavaly két tagot magatartásbeli problémák miatt el kellett tanácsolniuk, de három új önkéntes érkezett, így tizenheten kezdhetik meg munkájukat 2010-ben, aminek legfontosabb célja továbbra is a közbiztonság fenntartása és a bűnmegelőzés.
A kömlődi polgárőrök tavaly 1414 órát töltöttek közterületen, s ebből 77 órát rendőri közreműködéssel. Az említettek mellett állandó segítői a falu rendezvényeinek, s jó kapcsolatot ápolnak a település intézményeivel, civil szervezeteivel is.
Bár csak két kisebb, besurranásos bűneset fordult elő az elmúlt évben, ennek ellenére nem mondható, hogy minden rendben van - mondta Bognár Lajos, hiszen több gépjárműbaleset is történt az elmúlt időszakban. Ezeknél a helyszínbiztosításban és a forgalomterelésben tudtak segítséget nyújtani a hivatásos rendőröknek.
Ami az ez évi feladatokat illeti, az elnök a rendőrséggel való kapcsolattartást, s az állománybővítést emelte ki, megemlítve, hogy a szomszédos települések hasonló szervezeteivel is jobban együtt kellene működni, mert az összefogással hatékonyabbá lehetne tenni tevékenységüket.
|