|
Nyolc számítógépet kapott a Pest Megyei Önkormányzattól a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei.
Az intézmény igazgatója, Inotay György elmondta, hogy a gépeket már nagyon várták, mert igen nagy szükség volt náluk: az eddigi körülmények közt ugyanis több munkatársnak kellett egy számítógéppel dolgoznia. Ráadásul az elmúlt hat évben semmilyen számítástechnikai fejlesztésre nem került sor náluk.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy az internetes alkalmazással ellátott számítógépek használatával kisebb lesz a telefonszámlájuk is, valamint a munkatársaknak is kevesebb papírt kell majd használniuk az elektronikus ügyintézések során. Azaz olcsóbbá és hatékonyabbá válik a kommunikációjuk.
A Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei feladatai között szerepel többek között a nevelőszülői és a gyermekotthoni hálózat működésének valamint gazdálkodásának szervezése, irányítása, ellenőrzése.
|