|
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége képviselői december 2-án, az „Önkormányzati kapacitás-építési program norvég tapasztalatok alapján 2009-2010” projekt keretében megvalósított Polgármester Akadémia jegyzeteit mutatják be. Az eseményre várják a sajtó képviselőit.
A rendezvényre meghívták a Polgármester Akadémia könyveinek szerzőit, lektorait, a képzésben résztvevő oktatókat, valamint az I. évfolyam végzett hallgatóit. Interjúk készítésére is lesz lehetőség.
Időpont: 2010. december 2-án, 10.00 óra
Helyszín: a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar Oktatási Épület 104/AB előadója (1118 Budapest, Ménesi út 5. I. emelet).
Előzmények:
Az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara valamint a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége partnerségben valósítja meg a polgármesterek képzésének programját.
2010 júliusában 58 polgármester és 4 alpolgármester végzett sikeresen az Akadémián, amely nagy sikernek és népszerűségnek örvendett. A képzés most még szélesebb palettán folytatódik, a régi és az újdonsült polgármesterek még több lehetőség közül választhatnak tudásuk bővítésére. Az első évfolyam keretében készült tíz szakmai jegyzetet a hallgatók a most induló képzések során is használhatják.
Program:
10.00 Mr. Vegar Andreassen, Norvég Királyi Nagykövetség nagykövet-helyettesének köszöntője
10.10 Dr. Imre Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kar dékánjának köszöntője
10.20 Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkárának ismertetése az Önkormányzati Tudásprogramról.
|