|
Közel negyedmilliárd forintnyi uniós forrásból újult meg kívül-belül Cegléd egyik külterületi iskolája. Az új tantermekkel és óvodai csoportszobákkal, összesen ezer négyzetméterrel kibővített és informatikai hálózattal felszerelt Örkényi úti általános iskolát és óvodát közel 100 kisiskolás jelenlétében Dobrev Klára adta át. A fejlesztés eredményeként kilenc új munkahely jött létre.
A Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda Örkényi úti Tagintézményének 35 km2-es beiskolázási körzetében zömében halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek élnek. Az iskola tanulóinak 80 százaléka roma származású, így az iskola pedagógiai programja az együttes oktatásra épül annak érdekében, hogy a tanulók teljesítsék a tantárgyak minimális követelményszintjét. A célok megvalósítását korábban a leromlott állagú iskolaépület jelentősen hátráltatta.
A fenntartó Cegléd Város Önkormányzata pályázat útján keresett forrást az épület korszerűsítésére és kibővítésére. Az I. NFT Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében 230 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, amelynek felhasználásával az intézményt teljesen felújította és csaknem ezer négyzetméterrel kibővítette.
Négy új tanterem és két új óvodai csoportszoba létesült, kialakítottak egy ebédlőt, korszerűsítették a sportudvart és megszépítették az iskola szűkebb környezetét is. Eszközbeszerzésekkel, valamint információs és kommunikációs technológiák telepítésével megteremtették a korszerű és hatékony oktatás tárgyi feltételeit.
galéria
|