|
Önkéntes segítőként bekapcsolódhatnak Hódmezővásárhely szociális, egészségügyi és nevelési intézményeinek a munkájába a 16 évesnél idősebb helyi középiskolások a tanítást követően vagy a nyári szünetben, az önkormányzat szerdán elindult új programjának keretében.
2012. 02. 02.
Magyarország csaknem 4,2 milliárd forintot fordít az idén az országban tartózkodó menekültek, menedékkérők és bevándorlók helyzetének javítására, valamint a határainak védelmére - mondta Berta Krisztina, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2012. 01. 23.
Csütörtökön indította karácsonyi örömszerző mozgalmát a Baptista Szeretetszolgálat.
2011. 12. 05.
A Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából szakmai elismeréseket
ad át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter
és Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár november 22-én, Budapesten.
2011. 11. 21.
A többcélú gyógypedagógiai intézmények Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatói Munkaközössége (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék) ebben az évben is megrendezi immár hagyományos szakmai konferenciáját, melyet ebben az évben a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény szervez.
2011. 10. 17.
|
|
Mintegy 120 millió forintot fordítanak száz, mélyszegénységben élő ember felzárkóztatására és közösségfejlesztésre a nagyecsedi kistérség hat településén - tájékoztatta Czike Klára projektvezető csütörtökön az MTI-t.
2012. 01. 26.
Betegek és ápolók számára egyaránt megkönnyíti az ágyhoz kötöttséget az a motorral mozgatható, felfekvés elleni matraccal ellátott betegágy, amelyből kettőt karácsonyi ajándékként a szegedi Vakok Otthonának adott át a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán.
2011. 12. 21.
Együtt tudunk erős, gyarapodó nemzet lenni - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, az idei Kisebbségekért Díj Hazai Kisebbségekért Tagozatának elismeréseinek átadó ünnepségén.
2011. 12. 19.
Passzívházként működő lakóotthon épül sérült embereknek a Papp László Budapest Sportarénában vasárnap rendezett Jobb velünk a világ! című jótékonysági koncert bevételeiből. Az eseményen a többi között Hobo és bandája, a Misztrál, az Ismerős Arcok és a Nemadomfel Együttes lépett fel.
2011. 11. 14.
Kaposváron folytatta országos élelmiszer akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet.
2011. 10. 17.
|