|
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormány és Budapest vezetése is elkötelezett abban, hogy megmentsék a BKV-t, de vannak még kérdések, amelyeket tisztázni kell - mondta Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.
2012. 02. 01.
Egyrészt nem kellő ismeretanyag birtokában, másrészt egyes felvetéseket a valósághoz képest túlzó módon fogalmazott meg az a névtelen levél, amely visszélésekkel és bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) jelenlegi vezetését; ez olvasható a főváros jelentésében, amely az ügyben indított vizsgálatot zárta le október végén - közölte György István főpolgármester-helyettes hétfőn az MTI-vel.
2012. 01. 31.
Fennálló tartozásként az állam fogja kifizetni a Pest Megyei Közgyűlésben tevékenykedő képviselők elmaradt, összesen több tízmillió forintnyi tiszteletdíját, a januártól esedékes járandóság utalásáról azonban ismét a megyei önkormányzat hivatala gondoskodik - közölte a megyeháza sajtófőnöke.
2012. 01. 27.
Január 22-én Jóri András adatvédelmi biztos látogatást tett munkatársaival Bencze József r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány hivatalában.
2009. 01. 27.
Majdnem egymilliárd forintba kerül az az uniós fejlesztés, amelynek célja a Nagykőrös és térségének használt és csapadékvizeit elvezető, több mint 40 kilométer hosszú Kőrös-ér medrének fejlesztése és rekonstrukciója.
2009. 01. 27.
|
|
Kilencven százalék feletti a hajléktalanszállók kihasználtsága országosan; Budapesten csaknem teljes kihasználtság mellett körülbelül még másfél ezer hajléktalan ember tölti az éjszakáit közterületen - tájékoztatta a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-t.
2012. 01. 31.
"Súlyos ötletnek" nevezte Tarlós István főpolgármester a budapesti matricás úthasználati díj bevezetéséről szóló javaslatot hétfőn, újságíróknak.
2012. 01. 30.
Az „Egy mozdulat" energiatakarékossági program keretében elindul a zöldtárca és az ELMÜ közös kibocsátás-csökkentési akciója is: kísérleti jelleggel 40 ezer darab csúcsminőségű, 6 éves élettartamú égőt kapnak a Közép-Magyarországi Régió egyes településeinek rászoruló nyugdíjasai - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a program budapesti bemutatóján
2009. 07. 08.
A legnagyobb magyar hipermarket-lánc 37 hazai üzletében vezeti be azt az új rendszert, amely segítségével az ötösével visszaváltott PET-palackokért 5, az alumínium dobozokért pedig 10 Ft-ot fizet a környezettudatos vevőknek levásárolható blokk formájában.
2009. 01. 27.
A szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a költségvetéssel együtt
döntsenek a főváros egészségügyi ellátásának átszervezéséről és az
egészségügyi holdinggal összefüggő kérdésekről.
2008. 02. 27.
|