|
294 millió forintos főösszeggel pénteki ülésén a Csongrád Megyei Közgyűlés elfogadta az önkormányzat 2012-es költségvetését.
2012. 02. 03.
Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők.
2012. 02. 03.
A tavalyi évben elkezdett akció folytatásaként Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a fedél nélkül élőkre. A rendkívüli hideg miatt a mai napon az önkormányzat, a kerületi rendőrkapitányság és a Magyar Vöröskereszt munkatársai végiglátogatták a kerület közterületein élő hajléktalanokat.
2012. 02. 02.
Elfogadja az önkormányzat az M86-os út építéséhez szükséges répcelaki tulajdonú területekért felajánlott kártalanítási összeget.
2012. 02. 01.
Egyhangúlag megszavazta a mátraderecskei község idei költségvetésének koncepcióját az önkormányzat képviselő-testülete. Forgó Gábor polgármester elmondta: a kalkulációk szerint idén 350 millió forintból gazdálkodhat a helyhatóság.
2012. 02. 01.
A fogyatékkal élők szervezeteit képviselők jelenlétében adta át hivatalosan is a XIII. kerületi lakosoknak a Polgármesteri Hivatal teljeskörűen akadálymentesített épületét dr. Tóth József polgármester. A beruházásnak köszönhetően a mozgássérültek, a vakok és gyengénlátók, illetve a nagyothallók is könnyebben intézhetik ügyeiket.
2012. 02. 01.
A várható éjszakai fagyokra tekintettel fokozott figyelmet kért a városlakóktól, a rászorulóknak pedig segítséget ajánlott Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.
2012. 01. 31.
"Súlyos ötletnek" nevezte Tarlós István főpolgármester a budapesti matricás úthasználati díj bevezetéséről szóló javaslatot hétfőn, újságíróknak.
2012. 01. 30.
Huszonnégy órás ügyeleti helyiség épül a II. kerületi Rezeda utcai önkormányzati telken rendőröknek, közterület-felügyelőknek és a polgárőröknek, de a későbbiekben a hidegkúti térfigyelő rendszer központja is itt lesz.
2012. 01. 30.
Azonnali hatállyal felmondta az építési szerződést a főváros a Hérosz Építőipari Zrt.-vel a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójának ügyében - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
2012. 01. 27.
|
|
Befejeződtek az egészségház felújítási munkálatai. Eddig hiányzott egy, a betegek számára korszerű járó beteg szakellátást nyújtó modern épület. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv NYDOP pályázatának köszönhetően 2012 februárjára elkészült a régi orvosi rendelő átalakítása és infrastrukturális háttere is.
2012. 02. 03.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gódor Andrást, Dány korábbi, független polgármesterét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt szerdán első fokon a Budakörnyéki Bíróság.
2012. 02. 02.
A VIII. kerületi önkormányzat szerint nyolcszáz józsefvárosi háztartásban nincs gázfűtés, a Fővárosi Gázművek viszont egyelőre nem tud adatot szolgáltatni arról, melyek ezek az ingatlanok - hívta fel a figyelmet Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester a városrész szerdai védelmi értekezletén, amelyet a hét végétől várható rendkívüli hideg miatt hívott össze.
2012. 02. 01.
Veszprém nem áll Gyulafirátót városrész elszakadása útjába - jelentette ki Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere a keddi városrészi tanácskozáson.
2012. 02. 01.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából rangos elismerést kapott a Gödöllő kulturális életét koordináló Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft.
2012. 01. 31.
Egy bizonyos idő eltelte után mindenre ráfér a felülvizsgálat, ha szükséges, változtatás. Ahogy időnként a lakásunkat is átrendezzük, így teszünkaz országgal és a várossal is. A szentendrei önkormányzat idén kezdett hozzá ehhez a nehéz munkához.
2012. 01. 31.
A 2013-tól bevezetendő járási rendszert, illetve az önkormányzatok mozgásterét is érintette röviden Kiss Ferenc két ülés közötti beszámolója a kömlődi képviselő-testület csütörtöki ülésén, miután a megyebeli települések vezetői is egy ezzel kapcsolatos tájékoztatón vettek részt a napokban.
2012. 01. 30.
A jó idő beálltával egy megújult kalandparkot szeretne működtetni a Bókay Kertben a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., miután a korábbi üzemeltető gazdasági okokból feladta az üzletet.
2012. 01. 30.
Jelenleg sincs igazgatója a dombóvári kórháznak, miután az intézmény vezetésével az év elején megbízott szakember nem vállalta a feladatot - mondta a város polgármestere a dombóvári képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén.
2012. 01. 27.
Több mint négyszázmillió forintos összköltséggel folytatódik a dunaújvárosi római kőtár alatti partfalszakasz megerősítése, a talajvíz-ellenőrző rendszer korszerűsítése - jelentették be a szerdai úgynevezett projektnyitó rendezvényen.
2012. 01. 27.
|